Pártázatok a villától a felhőkarcolóig

A Megfagyott muzsikus című diáklap egyik elindítója és névadója, a Műegyetem és a Képzőművészeti Főiskola tanára, Lechner Ödön unokaöccse, a felvidéki pártázatos reneszánsz stílus felelevenítője, de a klasszicizmusnak és a harmincas évek modernizmusának is biztos kezű művelője. 140 éve született Kismarty-Lechner Jenő, aki nemzetközi szinten is elismert építészünk volt: 1922-ben a Chicago Tribune napilap székházának pályázatán „Mention Honorable” elismerést kapott, a Genfben kiadott Meister der Baukunst könyvsorozat pedig 1930-ban szentelt egy kötetet munkásságának.

Már egy ősrégi kínai közmondás azt tartja, hogy minden művészre ezer kontár jut – mondta egy előadásában a kortársai körében humorérzékéről is jól ismert dr. Kismarty-Lechner Jenő.

Az építészeiről híres Lechner család első ismert őse Kismartonból származott és több mint háromszáz éve kapott polgárjogot Pesten. Ő volt a tulajdonosa annak a fogadónak, ahol XII. Károly svéd király Isztambulból lóháton menekülve 1712-ben megszállt.

Lechner Jenő 1878. augusztus 23-án született Budapesten. Édesanyja rokonságban állt a fuvolista Doppler fivérekkel, akiket zongorán is kísért, de alapvetően nem volt szereplésre vágyó alkat, egy alkalommal Debrecenben még Liszt Ferenc felkérésére sem volt hajlandó színpadra lépni.

A zenei tehetséget testvérei közül egyedül Jenő örökölte. Az egyik, akkor már stuttgarti operakarnagy Doppler nagybácsi hegedűst akart nevelni belőle, el is kezdett tanulni a hangszeren, de végül is nem lett hegedűművész. Azt a tényt azonban őrzi a családi emlékezet, hogy a várban lévő lakásuktól az iskola felé télen a hegedűtokját használta szánkónak. Unokaöccse, Kismarty-Lechner Kamill visszaemlékezéseiből tudjuk azt is, hogy a középiskolában még nem volt túl sikeres, gyakorlatilag végigbukdácsolta Pest gimnáziumait, viszont már akkor járta Budapest épületeit, jegyzeteket készítve róluk.

A Műegyetemen egy évet ismételnie kellett, de ezt nagy szerencséjének tartotta, mert utána egy nagyon tehetséges évfolyam tagja lett. Létrehozták a MASTABA asztaltársaságot (Magyar Architektusok Szoros Társasága a Bú Altatására), amelynek tagjai közül kerültek ki aztán a Megfagyott muzsikus című lap elindítói, szerkesztői. A lap névadója maga Lechner Jenő volt.

1902-ben szerzett építész oklevelet Hauszmann Alajos, Steindl Imre és Czigler Győző tanítványaként. Már egyetemi hallgatóként részt vett nagybátyja, Lechner Ödön egyik munkájában, ő tervezte a volt Fehérvári úti bér- és műteremház (ma Bartók B. út 40.) kapuját. A ház Lechner Ödön bátyja, Gyula számára készült, a legfelső szinten lévő műtermet Zemplényi Tivadar festőművész, Lechner Jenő sógora használta.

Lechner Jenő a diploma megszerzése után Hauszmann Alajos irodájában kezdett dolgozni. Részt vett a Királyi Palota építésének munkálataiban és Hauszmann tátrafüredi villájának tervezésében. 1903-ban a Művészet című folyóirat családiház-tervpályázatán egyik tervét díjazták, a másikat megvették. A következő években is aktívan pályázott, vagy egyedül, vagy társulva valakivel, és a legtöbb esetben díjazták is a terveit.

1905-ben a Műegyetem Ókori Építészettörténeti Tanszékére került Nagy Virgil professzor mellé, akinek az irodájában is dolgozott kezdő éveiben, többek között a nagyváradi püspöki palota és az egri székesegyház helyreállítási munkáin.

1907-től tanársegéd, 1914-től adjunktus, 1915-ben a műszaki tudományok doktorává avatták, 1918-ban A reneszánsz és a barokk építés Magyarországon tárgykörben magántanári címet kapott. Ugyanebben az évben, majd 1922-ben újra kiadták az Ókori építés története című jegyzetét.

1907-08-ban készült el özv. Tóth Gézáné bérháza a VI. kerületi Kis János utcában és a Kohner villa a Bajza utcában. A szecessziós, historizáló, klasszicista stílusjegyeket mutató korai munkái után 1910-től figyelhető meg saját stílusának kialakulása. A rá jellemző pártázatos szerkesztést mutatja a Pasaréti út. 59. szám alatti villa, a Hernád és Elemér utcai iskola és a XI. Mészöly utcai lakóház, ahol haláláig lakott. Az utcai homlokzat zárterkély-sávjának gazdag sgraffitó díszítését felső-magyarországi reneszánsz példák ihlették.

„1908-ban jutottam arra a gondolatra, hogy a magyarországi reneszánsz tradíciókra támaszkodva lehet talán Lechner Ödön kitűzött céljához vezető új utat találni. A késmárki templom érdekes toronyalakítása, a szepességi pártázatos sgraffitodíszű harangtornyok, a magyar történelem hősi alakjainak képeivel ékes pártás fricsi kastély voltak olyan reneszánszkori műemlékeink, melyek architektúrájáról úgy éreztem, magyar szellemiség sugárzik. Ezek voltak mintaképeim, de nem másoltam alakításaikat, hanem hasonló szellemű formákkal törekedtem a magyaros jelleg kifejezésére”- írta dr. Kismarty-Lechner Jenő egy visszaemlékezésében.

Az első igazán nagyszabású példa a felső-magyarországi pártázatos reneszánsz – amelynek kapcsán Lechner Jenő tanulmányokat is írt és tanulmányutakon is járt - stíluselemeinek felélesztésére a sárospataki Tanítóképző Intézet. A Szepesség és Sáros vármegye 16-17. századi reneszánsz emlékeit azért találta leginkább követésre méltónak, mert úgy látta, hogy „bennük egy fejlődőben levő nemzeti jellegű építőművészet csíráit bírjuk, amire példa hazánkban sem azt megelőzően, sem utána nincsen”.

Warga Lászlóval, aki több korábbi és későbbi épületénél is tervezőtársa volt, részt vettek a népiskola-építési akcióban, Füredi Richárddal pedig 1908-tól több jelentős síremléket készítettek. (Ezek közül is kiemelkedik az 1929-es Jókai síremlék.) 1916-ban készült el a pesterzsébeti Állami Elemi Iskola, amelyben a pártázatos reneszánsz, a népi építészet és a premodern racionalitás keveredik. Nagy hírnevet hozott Lechner Jenőnek IV. Károly 1916-os koronázása, amelyhez ő tervezte a trónsátrat és a főoltár baldachinját.

A pártázatos reneszánsz után a József nádor korabeli klasszicizmus volt a következő korszak, ami Lechner Jenőt megihlette. A tervei alapján 1918-ban elkészült Medgyaszay Vilma Színháza megelőzte a húszas évek európai klasszicista hullámát.

1920-tól a Műemlékek Országos Bizottságában dolgozott és számos előadást is tartott. 1922-ben a Chicago Tribune napilap székházának pályázatán „Mention Honorable” elismerést kapott. Terve itt is a pártázatos reneszánsz formajegyeit mutatta, de most egy felhőkarcoló esetében.

Az 1923-as év igen termékeny volt Lechner Jenő életében, ekkor készültek a miskolctapolcai gyógyfürdő vendéglőjének és szállójának tervei, a Néprajzi Múzeum pályaterve, Rózsahegyi Kálmán színművész Hantos, ma Tartsay Vilmos úti villája, Lukács Jenő Ostrom utcai villája és a Regnum Marianum templom pályaterve.

A húszas évek második felében egy Mester utcai bérház és az Egyetemi templom helyreállítása mellett elnyerte a megbízást legnagyobb méretű alkotására, a Rezső téri I. Ferenc József emléktemplomra. Olyan jelentős műemlék-helyreállítási munkák is estek erre az időszakra, mint a Magyar Nemzeti Múzeum és a volt Országház egyik ülésterme (ma az MTA Kongresszusi terme) restaurálása.

Lechner Jenő a harmincas évek modernizmusában is otthonosan mozgott, jó példa erre a Serleg utcai villa vagy Tóth Gyula szobrászművész műteremháza. A Pázmány Péter Tudományegyetem felújításánál az eklektikus belsőt hűvösebb, elegánsabb stílusban tervezte át.

Városrendezési tevékenysége is igen jelentős, az általában Warga Lászlóval közösen készített tervei itthon és külföldön egyaránt nagyon sikeresek voltak.

Egyre többet dolgozott fiával, ifj. Lechner Jenővel, közös nagy sikerük volt például a XVIII. Eucharisztikus Kongresszus főoltára. A 30-as évek végén együtt tervezték az albertfalvi római katolikus templomot is. A remetekertvárosi templomot viszont egyedül tervezte az akkor egyébként már egyre rosszabbul látó mester. 1930-ban a svájci „Építőművészet Mesterei” sorozatban kötetet jelentettek meg róla.

Kismarty-Lechner Kamill visszaemlékezése szerint a harmincas években már nagyon rosszul látott, de ez nem zavarta meg tervezői működésében. Vázlatai alapján irodájának munkatársai vastag vonalakkal felhordták a terveket, ő azt nagyítóval végignézte, fejben összerakta és így korrigálta a rajzokat. A Képzőművészeti Főiskolára úgy járt tanítani, hogy a borbélya elkísérte az autóbuszmegállóhoz, az Andrássy úton pedig a főiskola portása várta, hogy átvezesse a kocsiúton. Az előadása alatt kivetített diákat nem látta, de fejből tudta minden részletüket.

A család 1942-ben vette fel a Kismarty előnevet. Az idősödő mester utolsó nagyobb munkái közé tartozik a Szt. István bazilika leégett kupolájának újjáépítése és a bombatalálatot kapott városligeti Park Club helyreállítása. Az ötvenes években már csak templomok kisebb átalakításain, valamint azok berendezési tárgyain dolgozott. Tervezés helyett ez már az elméleti munka időszaka volt. Két fontos műve született, 1954-ben a „Szecesszió. A művészetek forradalma és a magyar építőművészet hőskora", amely kéziratban maradt, és a Lechner Ödönről szóló könyve, amelyet 1961-ben, egy évvel a halála előtt adtak ki.

A cikk megjelent az Építészfórum oldalán.

Forrás és a portrékép forrása:
Kismarty-Lechner Jenő, Kismarty-Lechner Loránd – Az OMF Magyar Építészeti Múzeumának és a BTM Kiscelli Múzeumának kiállítási katalógusa (Lechner Tudásközpont szakkönyvtára)